2013-07-15

Martina Beck interjú (magyar)

Alighanem az eddigi legkülönlegesebb, legexkluzívabb interjúnk következik: egy igazi biatlonos ikon válaszol a magyar szurkolói csoportnak.

Ivett amellett, hogy interjút adott nekünk, egy hihetetlenül nagylelkű felajánlást is tett, segítségével egy korábbi világsztárt kérdezhetünk: következzen Martina Beck!


Martina, köszönjük, hogy rendelkezésünkre állsz! Mindenekelőtt mondj pár szót Ivettel való ismeretségedről: mióta tartjátok ezt a szoros kapcsolatot?

Már nem is tudom ... ezer éve... Akkoriban Uschin keresztül ismertem meg, sőt volt még velünk edzőtáborban is a Dachstein gleccsernél, velünk edzett. Amikor januárban 3 napot sífutni voltam Ramsauban, meg is látogattam. A második gyerekeink 2 hét különbséggel születtek. Így nagyon jó és hasznos találkozás volt hisz a gyerekekkel kapcsolatban is ki tudtuk cserélni tapasztalatainkat.

Egy egészen fantasztikus karrier a Tiéd: tizenegy évad a világkupában, számtalan nagy verseny és dobogós helyezés a biatlon történelem valaha volt legerősebb német csapatának tagjaként. Milyen érzés volt a sok tehetséges versenyző közül első németként összetett világkupát nyerni éppen tíz évvel ezelőtt?

Igen, a 2002/2003-as szezon fantasztikus volt. Akkoriban a 2002-es Olimpia után eléggé csalódott voltam, hogy csak az egyéniben kaptam indulási jogot, ahol 7. lettem. Ezt követő nyáron nagyon jól tudtam edzeni- szinte mániákusan és ennek meg is lett a gyümölcse.. Az, hogy akkoriban az első német voltam, aki VK összetettet nyert- őszintén szólva ez engem nem érdekelt.

Ebben a szezonban nyerted első világbajnoki címedet is – egy emlékezetes üldözőverseny végén, holtversenyben Sandrine Bailly-val. Hogy élted meg ezt a győzelmet, a verseny utáni pillanatokat? Milyen érzés volt együtt állni a dobogó tetején?

Na igen, ez ekkoriban teljesen kaotikus volt...... teljesen együtt értünk át a célvonalon és az eredményjelző táblán még 5 perc múlva sem volt világos, melyikünk nyert, mivel a versenyidőnk egyforma volt. Egyszer én voltam az első, majd ismét mind a ketten, és ez így ment ide-oda..... végül Világbajnok lettem és Sandrine az egyforma idő ellenére 2. Még a győztes kihirdetésénél is egyedüli győztesként voltam megnevezve. Többször elnézést kértem Sandrine-tól, mert egyáltalán nem találtam igazságosnak, és ezt a sajtótájékoztatón is elmondtam. Eközben jött egy telefonhívás, miután Janiz azt mondta, hogy mind a ketten Világbajnokok vagyunk. Sandrine és én megöleltük egymást és sírtunk a boldogságtól. - IGEN!!!!! nagyon jó volt Sandrine-val a dobogó tetején állni és 2 himnuszt hallgatni.

Torinoban egészen fantasztikus olimpiád volt: a három ezüstérem mindegyike rendkívül szépen csillog, különösen az üldözőé a 17. helyről. Maradt-e hiányérzet Benned? Elcserélnéd-e ezt a három ezüstöt egy olimpiai aranyra?

Nem!Igaz, Németországban CSAK az arany számít, más nem, én nagyon boldog vagyok a 4 olimpiai érmemmel, és ezeket soha nem cserélném el. Miután Olga Pileva doppingtesztje pozitív lett, vissza kellett adnom a bronzérmemet és kaptam helyette egy ezüstöt. Èn inkább megtartottam volna a bronzot.

Andrea Henkel végigcsinált még egy olimpiai ciklust, ráadásul remek eredményekkel továbbra is a közvetlen élmezőnyben van. Nem fordult meg a fejedben, hogy belefért volna még négy év a pályafutásodba?

Nem. 2006-ba megfogadtam- még négy év és utána 30 évesen visszavonulok és valami mást csinálok. Ès ez így is lett. 2010-ben visszavonultam, 2011-ben és 2012-ben pedig megszülettek a kislányaim és ez így van jól.

Az elmúlt évtizedben a biatlon Németországban rendkívüli népszerűségre tett szert az Uschitól Lenáig terjedő sikerszériának köszönhetően. Mit gondolsz, a győzelmektől elkényeztetett szurkolók mikor élhetnek át egy hasonló német dominanciát újra? Elképzelhető-e Szocsi német biatlon arany nélkül?

Teljesen biztos vagyok benne, hogy Németországban nem lesz még egy Lena- a szurkolóknak azóta elég extrém elvárásaik és igényeik vannak ami a német csapat teljesítményét illeti. Lehet, hogy Szocsiban nem szerzünk érmet, végül is ebbe a szerencse is beletartozik. Nove Mestoban a VB sem sikerült jól- illetve az elvárások nem lettek teljesítve. Èn azért remélem, hogy jó lesz a termés.

Mivel foglalkozol most? Mennyire vagy még közel a biatlonos élethez?

Télen különböző szponzoroknak dolgoztam a VilágKupákon, mint például a Viessmann és a DKB. Néhány biatlonossal még szorosan tartom a kapcsolatot és még mindig nagyon érdekel a biatlon..

A biatlon világszerte folytatódó népszerűségének egyik jele az, hogy immár az IBU által hivatalosan elismert magyar szurkolói csoport is létezik. Van-e valami speciális üzeneted egy ilyen kis biatlonnemzet szurkolói számára?

Szerintem teljesen mindegy, hogy kis vagy nagy biatlonnemzetről van szó abban az esetben, ha az emberek együtt tudnak valamiért rajongani. Csak így tovább!

Üdvözlettel! Martina



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése